A Karmel együttes 2009. szeptember 26-án szombaton este 19 órakor a körmendi Szent Erzsébet plébániatemplomban adja elő Király Péter - Varga Dénes: Idegen földön - című oratóriumát.
Az előadás előtt, a 18 órakor kezdődő szentmisén is az együttes végzi a zenei szolgálatot.
Az oratórium bibliai tárgyú zenés elmélkedés. A mű felkavar, lesújt, felemel és megvigasztal. Arról igyekszik meggyőzni hallgatóit, hogy érdemes hinni olyasmiben is, ami láthatatlan és nem kézzelfogható.
Az Idegen földön hosszú évek óta készül, s most úgy érezzük, a Karmel átdolgozásában és előadásában végre célba ért. Eredeti alcíme szerint "Oratórium a ma keresztényeinek", de szeretettel ajánljuk minden jóakaratú embertársunknak, akik az Utat keresik. A zenei világot diákból komponált vetített illusztráció egészíti ki.
Az Idegen földön CD-nk valamint a most megjelent 5 kenyér 2 hal című kislemezünk az előadás alkalmával megvásárolható!