Sárkányölő Szent György ünnepén a templom védőszentjére emlékeztek azon az ünnepi szentmisén, amelyet követően a szombathelyi Karmel együttes oratóriuma is felcsendült.
"A közösségi együttlét, az Istennel és egymással közösségben együtt lenni az öröm forrása" mondta prédikációjában Kálmán Imre a Szent György templom plébánosa. "A mai szeretetszegény világban, fontos a találkozás, a találkozás örömének megtapasztalása.
A keresztény életnek vannak gyakorlati következményei, amelyek fontos, hogy egy búcsú alkalmával megerősítést kapjanak az életünkben. Szent Györgyben olyan szentet kell ünnepelnünk, akiről kevés konkrétumot tudunk. Azt viszont tudjuk, hogy ő a hitéért adta oda életét, és a legendás szerep, ami minden ábrázolásban megjelenik, hogy sárkányölő volt.
A vértanúság a kereszténységben az egyik leghitelesebb életáldozat, mert ott egyértelmű, hogy az áldozat mindenféle haszon reménye nélkül adja oda, azt ami a legnagyobb érték: az életét.
Szent György sárkányölő volta pedig azért fontos, mert minekünk is a gonosszal nap mint nap szembe kell szállnunk, és gyakran sokkal kisebb, de annál fondorlatosabb dolgokban, mintsem, ha sárkánnyal kellene megküzdenünk.
Kereszténynek lenni öröm, és fontos a keresztény közösségek, felekezetek közötti összefogás. A keresztény értékeknek van jövője. Azonban a keresztényeket nem beszédük teszi hitelessé, hanem az életük, az, amit tesznek.
Ehhez meg kell ismerni a saját értékeinket, értékrendszerünket, a kötelességeinket és azok szerint kell élni és cselekedni"
Az ünnep alkalmával a szombathelyi Karmel együttes Király Péter-Varga Dénes: Idegen földön című könnyűzenei oratóriumát adta elő a Szent György templomban. Az oratórium meghallgatható itt.
Márfi Gyula veszprémi érsek szerint: "Az Idegen földön még nem azonos a szférák zenéjével vagy azzal az énekkel, amelyet az üdvözültek énekelnek a Bárány trónja előtt (vö. Jel 14, 1-2), mégis olyan zene, amely a földöntúlinak előíze lehet és előkészíthet minket a mennyei muzsika befogadására". Az ezúttal Sopronban is elhangzott előadáson egy olyan vetített képekkel színesített mű gondolataival gazdagodhatott a hallgatóság, amelynek "mind a szövege, mind a zenéje igényes és szép. Méltó ahhoz a Bibliához, amelyből bőségesen merít."
BTÉ
Forrás: http://portal.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=7647